Zalatnay Sarolta igazát bizonyítja: pert nyert

25-09-2010

Sikerült bebizonyítania az igazát Zalatnay Saroltának (62), tegnap délután ugyanis a bíróság kijelentette: egyetlen fillérrel sem tartozik egykori hitelezőinek. Hirdetés

Az énekesnő első fokon pert nyert a Stangli Kft.-vel szemben, amely azzal gyanúsította Cinit, hogy a 2001-ben kölcsönkért hárommillió-négyszázezer forintot nem fizette nekik viszsza. Cinit a hitelező örököse perelte be.

– A bizonyítási eljárás után kiderült, hogy az örökösök igényei nem jogszerűek. Zalatnay Sarolta valóban kért kölcsön Szabó Attila Károlytól, amit egy évvel később egyéb módon vissza is fizetett. Ezek az összegek olykor dokumentálva lettek, olykor pedig nem, s amikor a hitelező meghalt, az örökösei vérszemet kaptak, és beperelték az énekesnőt – nyilatkozta a Blikknek Cini ügyvédje, dr. Medveczky Mihály, aki az énekesnő többi bírósági ügyében is kedvező eredményre számít.

– Nem tudom elmondani, mennyire örülök annak, hogy végre sikerült bebizonyítani, nem hazudok. Az elmúlt két napban szinte semmit sem aludtam, folyamatosan csak ezen járt az agyam. Igaza van az ügyvéd úrnak, ez az én első piros pontom a bíróságtól, és remélem, hogy nem az utolsó. Nagyon szükségem volt már erre, bízom benne, hogy ezzel lezárul a pechsorozatom, és valami sokkal jobb kezdődik – mondta a Blikknek Cini.

Forrás: Blikk.hu