Interjú a ROCK!nfoban

01-02-2011
Egy magyar nő, megáldva olyan orgánummal, amely könnyedén összetéveszthető Janis Joplinéval, vagy akár Brenda Lee-ével. A „kötelező” táncdalfesztiválozás mellett készített lemezt az LGT-vel, a Skorpióval, de a rendszerváltozás előtti utolsó évben a gospel világába is ellátogatott egy LP erejéig. Zalatnay Sarolta, vagy inkább Cini, olykor viharoktól sem mentes, hosszú, zenei pályaíve ma sem tört meg, folytatja azt, amihez igazán ért: az éneklést.

Nemrég komoly betegségről szóltak a hírek. Hogy érzed magad? 
A pozitív gondolkodásnak, az akaratnak, de főleg a színpadnak és a zenének köszönhetően teljesen meggyógyultam. Azt gondoltam, hogy a fények, a hangerő, az izgalom rossz hatással lesz rám, de hál’ Istennek pont az ellenkezője történt. Míg a magánéletben szédelegtem, és inogtam, addig a színpadon éltem, és virultam. 

Hogyan lett Charlotte Sachert-ből Zalatnay Sarolta majd később Cini? 
Mivel a kommunista világban kötelező volt a névmagyarosítás, így Zalatnay Sarolta lettem. Gyermekkori mandula műtétem előtt a hangom leginkább cincogó egérhez hasonlított, ezért szüleim sokszor a „Cini-cini, cincog az egér…”-t énekelték nekem, ezért mindenki Cininek szólított. Ez rajtam maradt az oviban is, később az iskolában, majd lassan átment a köztudatba. Igaz, hogy csak „Cini 2” lehettem, mert Karinthy Ferencet, az írót is ugyanezen a néven emlegették. 

Hosszú zenei pályád Komár Laci mellett a rock and rollal kezdődött, későbbi felvételeid némelyike a tánczene kategóriájába sorolható, ugyanakkor Janis Joplin magyar hangjaként a rock és a blues sem áll távol tőled. Melyik stílusban találtad meg önmagad? 
Mai eszemmel azt gondolom, komoly előny, ha az ember több műfajban is képes sikereket elérni. Valóban, a pályám kezdetén Komár Lacival, illetve a Scampolo együttessel angolul énekeltem; igazi rekedt hangon szólaltak meg Brenda Lee, vagy Wanda Jackson rock and rolljai, a magyar dalok ideje pedig az első táncdalfesztiválon jött el. Míg a ’66-os fesztivál második díjas Hol jár az eszem? naiv, kislányos stílusú nóta, az 1967-es első helyezett a Nem várok holnapig az Omegával, visszatért a kiabálós, keményebb világhoz. Később ’71-ben, újra a dallamos, romantikus „fesztiválstílusban” énekeltem, bár itt váltakozott a levegős-lírai és a keményebb hangvétel. Ez volt a Fák, virágok, fény című dalom. 
Ugyanebben az időszakban, angliai szerződésem alkalmával ismertem meg Janis Joplint, és az ő blues világát. Úgy gondolom, ez a rockos-keményebb hangvétel áll hozzám a legközelebb, beleértve azt a rekedten énekelhető bluest, mint a Miért mentél el? című Presser - Adamis szerzemény. Ezt az LGT-vel élőben is előadtuk, a Cool and the Gang zenekarral közös koncerten, sőt több nemzetközi díjat is kaptam érte. 

Ha már külföldöt említetted: nagy szó, hogy 1968-ban, egy vasfüggöny mögötti előadó huzamosabb időt határainkon kívül, vendégszerepléssel töltsön. A Bee Gees mellett megismerkedtél - többek között - Jimi Hendrix-szel és Eric Claptonnal. Volt-e közös munkátok, illetve megmozdulás? 
Az 1967-es győzelmem a Nem várok holnapig dallal egy különdíjat is hozott; három éves Londoni szerződést, amelyet „Red Sarolta” (Vörös Sarolta) néven kezdtem meg. Akkoriban úgy szerepeltem az összes londoni zenei- és bulvárlap címlapján, mint az első kommunista országból érkező énekesnő, vagyis „Red Sarolta behind the Iron Curtain”. Befogadott a londoni zenészvilág, hiszen egy „istállóban” dolgoztam a Bee Geesszel, Eric Claptonnal, Julie Driscollal, Steve Winwooddal és a Spencer Davis Grouppal, Joe Cockerrel, a Creammel és még sok más világsztárral. Ha visszagondolok, ez az egész meseszerűnek tűnik számomra. A Bee Gees To Love Somebody című dalát én is elénekeltem, amellyel a New Musical Express - a legrangosabb angol zenei újság - szerinti ötvenes slágerlistára bejutottam. Két olyan nemzetközileg is ismert lemeztársasággal dolgoztam, mint az Island és a Polydor. 

Ezt az időszakot egy kislemez két dala őrzi. Hogyan jött a felvétel lehetősége? 
Összesen három kislemezt készítettem (Open Your Hands, Change of Heart, L.O.V.E., To Love Somebody), ebből kettő jelent meg, egy pedig megmaradt demónak. A lemezfelvétel az ottani szerződés részét képezte és meghozta az európai ismertségemet. Miután Magyarországon nem adták ki, itthon a magyar rádióban csináltunk egy magyar nyelvű felvételt, Átölelsz még címmel. 

Az igényes rockmuzsikát itthon az LGT-vel készített lemezed testesíti meg. A három közül (Presser, Frenreisz, Barta) melyik szerző produktuma állt hozzád a legközelebb? 
Nem tudnám megmondani, mert mindhárom szerző - az egész LGT zenei világa - úgy hangvételben, stílusban, mint lélekben, abszolút találkozott az enyémmel. A valaha megjelent bakelit lemezeim közül ez - az Álmodj velem - érte el a legnagyobb sikert. 

A Locomotív GT. után egyértelmű volt, hogy 1973-tól Frenreisz Károllyal dolgozol tovább a frissen alakult Skorpióban. Az együttműködés itt is meghozta gyümölcsét egy LP formájában, ám a nagylemez valamiért az akkori csehszlovák Supraphon cég által került piacra. 
Helyesbítenék, mert itt két lemezről beszélünk. A Skorpió LP, a Hadd mondjam el más dalokat tartalmazott, mint a Supraphon. Igaz, a skorpiós dalok közül néhány, angol szöveggel a Supraphonnál is megjelent. Különlegessége, hogy a balladák és a rockos hangvételű dalok egyfajta érdekes kombinációját hozta, hiszen az angol nyelvű lemezen Karel Gott és zenekara kísért, Frenreisz Károly és Révész Sándor közreműködésével –akik anno a férjeim is voltak. Lehet, hogy attól is volt jó a dolog, hogy abban az időben mindkét fiút nagyon szerettem, ők pedig a jó dalok és a zene érdekében közösen dolgoztak a sikereimért. Az angol nyelvű lemezen énekeltem Michael Jackson, Janis Joplin, Marvin Gaye, sőt Karel Gott, valamint Skorpió dalokat is. Prágában, ahol a lemez eredetileg megjelent, az „Év Albuma” lett, és elnyertem a „Legsikeresebb Külföldi Énekesnő” kitüntető címet. 

A Cini és a Tinik lányformációval eljutottatok az akkori Szovjetúnióba, méghozzá közös turnén a P.Mobillal. Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre? A legenda szerint, beugróként még Vikidál helyett is énekeltél egyszer… 
A Cini és a Tinikkel kétszer is birtokoltuk az „Év Zenekara” címet. Egy alkalommal országos szinten, másszor pedig az egyetemek közötti versenyen. Akkoriban mi voltunk az úgynevezett keleti blokk első énekes-táncos triója, sikeres turnékon vettük részt úgy Kelet-Európában, mint a Szovjetúnióban. A Vikidál-féle történet valós, de nem ebben a formátumban. Az egyik tinim, Postássy Juli megbetegedett, és helyette ugrott be Vikidál. Érdekes látvány volt, ahogy Várszegi Éva, Vikidál és én együtt táncoltunk…(nevet) Gyula egyébként tökéletesen énekelte Juli szólamait. A későbbiekben még Király Gabi is volt tini nálunk. 

1967 és 2009 között hat mozifilmben láthatott a magyar közönség. Mennyire tudtál azonosulni ezzel a világgal? 
Sosem tartottam magam jó színésznőnek, így többnyire azokat a szerepeket vállaltam el, amelyek rólam, vagy a hozzám hasonló karakterekről szóltak. Régi álmom az életemről szóló, zeneközpontú film, amely magában foglalná, felidézné az ország akkori zenei életét is. 

A rendszerváltozás környékén került boltokba az Ave Maria albumod, ahol a gospel, mint zenei stílus fontos szerephez jut. Életedet mennyire határozza meg a vallás? 
Édesanyám nyugdíjazásáig az evangélikus egyháznak dolgozott, így vallásos családban, hitre neveltek. Mindez a zenei életemben, a világhoz, és az emberekhez való viszonyomat is nagyban meghatározza és segíti. 
A címadó dalt édesanyám kedvéért énekeltem el, de a szakma is kíváncsi volt rá, hogyan tudok megbirkózni egy ilyen „klasszikussal”. Sikerült. Méghozzá egyéni, rockos stílusban, amit annak ellenére elismertek, hogy eltért a megszokott formától; egyértelműen mindenkinek tetszett. A gospel, a blues és a soul mindig is közel álltak a szívemhez. A felsorolt műfajok főképp a feketék zenéi, egyik példaképem Aretha Franklin. 

E méltatlanul elsikkadt zeneanyag produkciójának fényét nagyon sok közreműködő vendég emeli, többek között kor- és pályatársad, Kovács Kati. Eddig példa nélküli, hogy a „Beaténekesnők Szentháromságából” akár kettő is közös lemezen szerepeljen. 
Az Ave Maria lemezen az Oh, Happy Day című számot énekeltük közösen, ami az egyik kedvenc gospel dalom. Boldog voltam, hogy e klasszikus szerzemény annyi sztárénekesnőt összehozott, mint Bontovics Kati, Szulák Andrea, Zoltán Erika, Szűcs Judit, Anita, és a Tinik. Komoly szívfájdalmam, hogy Katival - egy nagyon régi ausztriai fesztiválon, valamint egy alkalommal a Hair musical televíziós változatán kívül - koncerten sosem énekeltünk együtt, pedig biztosan megtöltenénk egy sportcsarnokot. Rajtam nem múlna… 

Tavaly egy szuperkoncertet hirdettél a Budapest Sportarénában. Mi volt az oka, hogy végül nem valósult meg az előadás? 
Két oka is volt. Az egyik, hogy egy ekkora project tökéletes szervezéséhez több időre van szükség, két év hallgatás után túl nagy felelősség lett volna így nekivágni. Másrészt - feltehetőleg a sok izgalomtól bekövetkezett – autóbalesetem miatt kényszerpihenőt rendeltek az orvosok. Utoljára 1995-ben adtam jubileumi koncertet az Arénában; csodálatos élmény volt, és ezt szeretném minél előbb megismételni. 

Legújabb, 2009-es lemezed címe: Magadat vállalni kell. Milyen stílusú zeneanyagot rögzítettél? Másrészt, a cím hogyan értelmezhető: élettapasztalatok összegzése, célkitűzés, vagy megszívlelendő iránymutatás? 
Mindig is ezt vallottam! Életem során kiderült, hogy hiába vezérelt mindig is az őszinteség, legtöbbször nem járt eredménnyel. Ennek ellenére az elmúlt évek nehézségei továbbra is arra inspiráltak, hogy felvállaljam, hangoztassam, és ajánljam mindenkinek. Igen, ez egy életforma, ami sok kellemetlenséggel is jár, de szerintem élni csak így érdemes. A dalszövegek is nagyjából ezt a hitvallást tükrözik. A szép szerelmes dalok éppúgy megtalálhatók az albumon, mint a kemény rockos szerzemények; közös vonásuk, hogy őszinték. 
Bármi is történt velem, súlyos betegség, bíróság, válás, szeretteim halála… az emberszeretetem megmaradt. Sajnos a naivitásom és hitem is. A továbbiakban is szeretem és védem az állatokat, a természetet, az elesetteket és rászorulókat. Hiszen én is egy vagyok közülük. 

Hegedűs István